3. fejezet

Na hoztam is a következő fejezetet. Bocsánat, de mostanában iszonyat kevés időm jutott az írásra, ha meg jutott is, akkor is igyekeztem valamit írni, de ez persze nem mindig sikerült. De most itt van, és a következő fejezet egy hét múlva érkezik! :)

3. fejezet:

Eljött a szombat, annak a napja, hogy az egész napot Mark-al töltsem. Egy halvány mosoly jelent meg arcomon mikor kopogást hallottam az ajtó felől.

-Alison megtennéd, hogy kinyitod, mert én még nem vagyok kész!- Kértem meg barátnőmet, és visszarohantam a szobámba. Felvettem egy egyszerűbb farmert, és egy pólót, és egy kényelmes cipőt, hisz úgy érzem, hogy elég sokat fogunk sétálni. Táskát nem akartam vinni, telefonomat a zsebembe csúsztattam, és kiléptem a nappaliba, ahol már várt rám Mark. Egy mosoly jelent meg arcomon, és odaléptem hozzá, ezzel is megzavarva Alison-al való beszélgetését. Alison rosszallóan pillantott rám, mire én csak felsóhajtottam, de különösebben nem foglalkoztam vele.

-Mehetünk?- Kérdezte Mark, ezzel is megszakítva a pillanatnyi csendet. Én csak bólintottam egyet.

-Persze!- Mondtam mosolyogva, és elindultunk az ajtó felé. Intettem még egyet barátnőmnek, és már ott sem voltunk. Amint kiértünk az utcára, elkezdtünk szépen lassan sétálni miközben én a házakat nézegettem, úgy mintha még nem is láttam volna ilyet.

-Olyan szép ez a város. Kezdek vele megbékélni!- Nevettem fel halkan, és egy pillanatra ránéztem.

-Miért eddig nem szeretted?- Kérdezte kíváncsian, mire én halványan elmosolyodtam.

-Csak hát nem voltam annyira oda az ötletért, hogy pont ide ráncigáljanak. Ha rajtam múlt volna, akkor itt se lennék...- Húztam el szám szélét. -De most így, hogy itt vagyok, kezdem megkedvelni!- Tettem még hozzá, szélesebb mosolyra húzva ajkaimat.

-Ezt a várost nem lehet nem szeretni!- Nevetett. Tovább sétáltunk, és néha-néha magyarázott nekem pár szót a városról. Az egész délutánt átsétáltunk. Megmutatta a fontosabb helyeket. Hogy hol van a legjobb cukrászda, és persze megmutatta a főbb látványosságokat. Iszonyatosan élveztem a délután minden egyes percét. Voltunk fagyizni, és mivel elég jó volt a hangulat, így elég gyorsan el is telt az idő. Mintha egy per lett volna csak az egész. Egy kicsit szomorú is voltam, hogy ilyen gyorsan vége lett ennek a kis kirándulásnak.  Talán itt tartózkodásom alatt ez volt az egyik legjobb nap. Igen csak elfáradtam. Este volt mikor a házhoz értünk. Felmentünk, és megálltunk a „lakásom” ajtaja előtt.

-Nem szeretnél átjönni hozzám egy kicsit!- Kérdezte egy féloldalas mosollyal az arcán.

-De igen!- Egyeztem bele egy kis gondolkodás után, és elkezdett a másik ajtó felé húzni. Kinyitotta, és miután mind a ketten bementünk, becsukta azt. Érdeklődve néztem körbe szememmel a lakáson. Nagyon szép kis lakás volt. Kicsit már volt a kialakítása mint a miénknek, de azért tetszett. Gondolkodásomat Mark hangja zavarta meg.

-Szeretnéd, hogy körbevezesselek?- Kérdezte, és még sem várva a válaszomat, elkezdte mutogatni mi hol van. -Arra van, a fürdőszoba, arra a háló, és végül a konyha, plusz a nappali. - Mutatta mosolyogva, és közelebb lépett hozzám. A keze után nyúltam, és megfogtam azt. Lenéztem összekulcsolt kezeinkre, majd szemeibe néztem. Halványan elmosolyodtam, és arcommal közelítettem az övéhez. Mikor már alig volt köztünk néhány milliméter, megálltam, és már csak arra, vártam, hogy megtegye. És megtette. Lágyan, de ugyanakkor szenvedélyesen csókolta ajkaimat. Viszonoztam neki, miközben közelebb húzódtam hozzá, és ezzel összesimult felsőtestünk. Egy cseppet sem voltunk óvatosan. A rövid ismeretség ellenére vágytunk egymás érintésére, hogy közel legyünk egymáshoz. Beletúrtam a hajába, miközben ajkait csókoltam. A még szabad kezem végigvándorolt felsőtestén. Telefon csörgés zavart meg minket. Pontosabban az én telefonom csörgése. Elszakadtam ajkaitól, és elővettem a telefont. Kinyomtam, és ledobtam a kanapéra. Nem folytattuk, megfogta kezemet, és behúzott magával a háló. Megfogott, és ledöntött az ágyra miközben ajkaimat csókolta megállás nélkül. Később letért a nyakamhoz is, és azt halmozta el csókokkal, amire én jólesően felsóhajtottam. Fogalmam sincs meddig tarthatott ez az egész. Percekig, órákig nem tudom. Egyszerűen elvesztettem az idő érzékem. Csak egyet tudok, hogy csodálatos volt, és hogy minden egyes percét élveztem. Odabújtam hozzá, és magunkra húzott egy takarót. Szélesen elmosolyodtam a boldogságtól.

-Köszönöm...- Suttogtam, és lágy csókot nyomtam ajkaira amit viszonzott is. Arcán megjelent egy mosoly.

-Nincs mit megköszönni!- Mosolygott rám, és karjával átölelt.Jó szorosan odabújtam hozzá, és becsuktam a szemeimet. Mark a hajamat simogatta, és halkan megszólalt. -Alszol?- Kérdezte.

-Még nem!- Mosolyogtam csukott szemekkel, és pár kört írtam le ujjaimmal a mellkasán. -Nem volt ez egy kicsit túl gyors?- Kérdeztem halkan, habár semmit nem bántam meg az egészből. 

-Mármint ez nem azért kérdezem mert megbántam volna, csak hát azért mégis nem rég ismertük meg egymást.- Magyaráztam még mielőtt rosszul jönnék ki ebből. 

-De ez nem számít. Emlékszel, hogy mit mondtál a kedden? Azt mondtad, hogy olyan lenne mintha ezer éve ismernél, és hát én is így érzek, és innentől engem ez nem nagyon zavar!- Mondta, mire én felnéztem rá, és akkor láttam, hogy egy széles vigyor ült ki arcára. Elmosolyodtam, és egy puszit nyomott arcomra. 

-Igen emlékszem!- Bólintottam, és visszabújtam hozzá, és kezemet a mellkasán pihentettem. Ezek után nem kellett, sok, hogy elaludjak.

2. fejezet

2. fejezet:

Egyik este kimentem az erkélyre pizsamában, és elölről nekitámaszkodtam a korlátnak, és úgy figyeltem a kilátást. Szerettem mostanában kint nézelődni. Jó volt nézni a város fényeit. Olyan szép volt. Naphosszat eltudtam volna nézegetni. Egy ajtó csapódást hallottam a másik erkélyről, és tudtam rögtön, hogy Mark az. Hosszú percekig nem fordultam meg, hogy ránézzek. Nem néztem rá, de végül megszólaltam.

-Megtennéd, hogy nem bámulsz?- Mondtam továbbra is a kilátást figyelve, de azért közben azért egy halvány mosolyra húztam számat.

-Honnan veszed, hogy téged bámullak?- Kérdezte, és én rögtön hátrafordultam, és nekitámaszkodtam a erkély korlátjának. Arcán ott volt az a levakarhatatlan vigyor, és nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el szélesebben, most már a szemébe nézve..

-Csak tudom. Úgy érzem, hogy ehhez nem kell nagy ész, hogy kitaláljam...- Mosolyogtam továbbra is rá, és egy pillanatra alsó ajkamba haraptam.

-Hát nem volt rossz a látvány...- Jegyezte meg, mire én felhúzott szemöldökkel néztem rá. Kibújtam papucsomból, és a padlót kezdtem el bámulni. Egy kis gondolkodás után megszólaltam.

-Egyszer átjöhetnél! Tudod csak, hogy ne így az erkélyen át beszélgessünk. Már kezdem unni...- Nevettem fel halkan, és lehajoltam egy egyik papucsomért. -Ezt azért kapod, mert bámultál...- Dobtam rá a papucsomat, amit ügyesen kikerült. -Na meg azért, hogy legyen okod miért átjönni!- Mondtam ártatlanul mosolyogva.

-Hidd el, hogy enélkül is találtam volna rá okot...- Húzódott kaján vigyorra szája, és már egy szempillantás alatt el is tűnt. Halkan felkuncogtam. Ezek után nem sokkal kopogást hallottam a bejárati ajtó felől. Nem siettem, szépen lassan sétáltam az ajtóhoz, miközben felvettem egy könnyű selyem köntöst. Mikor az ajtóhoz értem kinyitottam. -Remélem nem zavarom az ilyen késői órákban, és beenged, hogy társalgást folytassunk... - Mondta komoly arccal, mire én látványosan elgondolkoztam, és oldalról nekitámaszkodtam az ajtófélfának.

-Hát nem is tudom... - Gondolkoztam, miközben kezembe vettem egy haj tincsemet, és azon húztam végig párszor ujjaimat. -Na jó legyen!- Sóhajtottam fel, és karja után kaptam, és valósággal behúztam a házba. Halkan becsuktam az ajtót. Reméltem, hogy Alison már alszik, és nem fog bezavarni. Mutató ujjamat ajkaimhoz tettem, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndbe, és keze után nyúltam, és a szobám felé kezdtem el húzni. Látszólag tetszett neki a helyzet, hiszen arcán még mindig ott volt az a kaján mosoly. Beértünk a szobámba, és óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, és talán kicsit megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-Ez olyan fura volt. Mintha olyan nagy titoknak kéne felfogni, hogy felhozol a szobádba, önszántadból!- Hangsúlyozta ki az utolsó szót, és közelebb lépett hozzám.

-Hát ha szembe akarsz találkozni egy olyan lánnyal aki teljesen odavan érted, akkor bemutathatlak neki...- Ajánlottam fel, és kikerülve őt, leültem az ágyamra. Beletúrtam a hajamba, és Mark arcát kezdtem el fürkészni.

-Majd egyszer bemutatod, most inkább téged szeretnélek megismerni!- Vont vállat, és leült mellém az ágyra . Halványan elmosolyodtam. -Na had halljam! Honnan jöttél, mi a teljese neved, és mégis, hogyan kerültél ide!- Sorolta fel mit is akar tudni rólam. Egy gyors elmélkedés után meg is szólaltam.

-A teljes nevem Ariana Charlotte Smith...- Mondtam el nevemet, mire ő elkapta kézfejemet, és nyomott rá egy kéz csókot. Halkan felnevettem, és folytattam tovább a mondandómat. -New York-ból jöttem ide, és a barátnőm rángatott ide, miután szakítottam a pasimmal. Szerinte ez jót fog nekem tenni...- Mondtam, és a végén halkan felsóhajtottam.

-Szóval egy pasi volt a dologban. Ő a világon a leghülyébb... Hiszen ki hagy el egy ilyen lányt?- Kérdezte, és tekintetét végigfuttatta rajtam. Lehajtottam fejemet, mert egy kicsit zavarba jöttem. Nem is néztem rá. Pár perc hallgatás után bizonytalanul ránéztem, de végül elvigyorodtam.

-Te aztán tudod, hogy hogyan bókolj egy lánynak...- Nevettem fel halkan. -Most te jössz! Mindent szeretnék tudni!- Mondtam lelkesen, és vártam válaszát.

-Mark Ried a teljes nevem, mióta az eszemet tudom itt élek, és hát szeretek itt lakni, mert a szomszéd lakásban egy gyönyörű lány lakik!- Mosolygott féloldalasan.

-Hagyd abba! - Nevettem zavaromba, és inkább ledőltem az ágyra, és plafont kezdtem el bámulni.

-Meddig maradsz itt?- Kérdezte Mark, egy kicsit most már komorabb hangon, amit igazából nem tudtam hova tenni. Mély levegőt vettem.

-Még nem tudom! Pár hét, vagy talán hónap... - Mondtam halkan, és egy hirtelen mozdulattal felültem. -Miért érzem azt, mintha ezer éve ismernélek, közben pedig mégse?- Kérdeztem összehúzott szemöldökkel, és egy kicsit közelebb csúsztam hozzá, és ő is közelebb ült hozzám.

-Fogalmam sincs, de nem is érdekel...- Suttogta, mire én mélyen szemeibe néztem, és elvesztem azokba az azúrkék szem párba. Arra lettem figyelmes, hogy a köztünk lévő távolság egyre kisebb, és kisebb. Lehajtottam fejemet, ezzel is kiküszöbölve a csókot, és végül egy kis idő múlva, félve néztem a szemeibe. -Sajnálom, de nem tudom megtenni...- Néztem sajnálkozva szemeibe. Hosszan kifújta a levegőt, és elfordította rólam tekintetét.

-Semmi baj...- Nézett végül nagy nehezen szemeibe, és egy mosolyt erőltettet arcára. Felállt az ágyról, és én csak néztem arcát. -Most megyek...- Mondta halkan.

-Rendben. De tudod még alig ismerlek! Talán később...- Mondtam, és felálltam, hogy vele szembe legyek. Végre egy őszinte mosolyt küldött irányomba, mire én megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

-Szombaton délre jövök érted, úgyhogy készülj...- Fogta meg kezemet, és egy puszit nyomott arcomra. Egy enyhe mosoly jelent meg arcomon. Még utoljára a szemembe nézett, és már el is ment...

2. fejezet részlet

Hoztam nektek a következő fejezetből egy kis részletet! (: A 2. fejezetet vagy csütörtökön, vagy pénteken hozom! (:

Puszi:Elena*

 Részlet:

-Na jó legyen!- Sóhajtottam fel, és karja után kaptam, és valósággal behúztam a házba. Halkan becsuktam az ajtót. Reméltem, hogy Alison már alszik, és nem fog bezavarni. Mutató ujjamat ajkaimhoz tettem, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndbe, és keze után nyúltam, és a szobám felé kezdtem el húzni. Látszólag tetszett neki a helyzet, hiszen arcán még mindig ott volt az a kaján mosoly. Beértünk a szobámba, és óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, és talán kicsit megkönnyebbülten felsóhajtottam.

-Ez olyan fura volt. Mintha olyan nagy titoknak kéne felfogni, hogy felhozol a szobádba, önszántadból!- Hangsúlyozta ki az utolsó szót, és közelebb lépett hozzám...